Mire lesz szükséged a bútorfestéshez? – 5. rész
Szerszámok, ecsetek, egyéb hasznos kellékek
A bútorfelújítás, bútofestés egy olyan hobbi nálam, ami bevonzott jó pár szerszámot, gépet, és mostanra elmondhatom, hogy talán több ketyerém van, mint egy átlagos barkácsoló férfinak…:-D
Pedig hogy elkezdjük ez a hobbit, nem is kell olyan sok minden, legalábbis az elején nem. Lássuk is mi mindent használunk, mit kell esetleg beszerezni és mi az ami nem szükséges, de megkönnyítheti, lerövidítheti a munkánkat.
Előkészítés
Festés előtt mindenképpen zsírtalanítani kell a bútort, ezzel leszedjük az évek alatt rátapadt koszt, zsírt, port és minden mást. Ehhez elegendő sokszor csak egy alapos mosogatószeres áttakarítás, érdemel 2-3-szor is elvégezni ezt a lépést, mert ha nem zsírtalanítjuk a felületet, a festék nem fog megtapadni a felületen, és egy idő után lepereg róla. Én a mosogatószeres lemosást követően szeretek fertőtlenítőkendőt is használni, ez is sok, már nem látható piszkot tud még leszedni, és mellette fertőtlenít is, hisz nem feltétlen ismerjük a bútor előéletét, főleg ha lomizásból, vagy pl. a marketplace-ről szerezzük azt be.
A tisztítás előtt érdemes annyira szétszedni a bútort, amennyire lehet, ajtókat, polcokat kiszedni, ezekhez legtöbbször egy csavarhúzó elegendő, de nagy segítség tud lenni egy pici akkus csavarozó, netán egy fúrós-csavarozó is. Ezek bármely barkácsáruházban, vagy webshopban megvásárolható, de akár apától is lenyúlhatjuk egy időre 😀
Ha a por,- és zsírtalanítással megvagyok, akkor egy mikroszálas törlőkendővel még egyszer áttörlöm, de szívesen használok nagyon sűrű sörtéjű ecsetet is elsősorban a sarkoknál, hogy bizonyosan pormentes legyen minden kis ficak.
Az eddig említett eszközök bármely háztartásban előfordul, külön beruházást nem igényel.
A festés előtti első lépés a sérült felület javítása, melyhez bármely barkácsáruházban beszerezhető folyékony fát, vagy fatapasz használok. Ezek többféle színben kaphatók, de mivel én általában festem a bútorokat, egyszerűen vagy a fenyő, vagy a paliszander színt szoktam beszerezni. Ezt akár spaklival, akár művészellátóban kapható festő spatulával felvihető. De ha nincs más, akkor az ujjunkal is felvihetjük 😀
Ha megszáradt a fatapasz, vagy eleve sérülésmentes fa bútorral dolgozunk, a következő lépés a felület érdesítése. Itt használhatunk kézi csiszolópapírt, vagy csiszolóvásznat, de nagyon hasznos lehet, ha van, vagy veszünk egy kis deltacsiszolót, vagy excenter csiszolót. Ezekhez különböző szemcseméretű papírok vannak, és leginkább a 80, 180, 240-eseket használom. Minél nagyobb az érték, annál finomabb a szemcseméret, és egyre simább felületet kapunk. Ha festéket, vagy fatapaszt kell eltávolítani, érdemes a durvább – kisebb számértékű – csiszolóval kezdeni, majd ha a felületünk készen van, akkor egy finomabbal átmenni rajta, a felület simítása miatt.
Vannak olyan bútorok, ahol a festékeltávolítás megelőzi a festést, erre használhatjuk a welldone hideg zsíroldót, kromofágot (csak nyitott, jól szellőző helységben, maszk és gumikesztyű használata mellet javasolt), de ha vegyszermentesen szeretnénk dolgozni, akkor egy hőlégfúvó sokat tud segíteni. ezt is érdemes jól szellőző helységben használni óvatosan, mert könnyen megégethetjük magunkat. Ezzez a müdszerhet szökségünk lehet még különböző méretű spaklikra, a bútor méretétől függően. A festék eltávolítása után is érdemes egy picit összecsiszolni a felületeket, leszedni a pici festékmaradványokat.
Mint az első lépésnél, itt is nagyon fontos a portalanítás, ámit akár mikroszálas portörlővel, vagy egy ecsettel is megtehetünk, én néha még a hajszárítót is bevetem a sarkoknál, hogy tuti pormentes legyen minden.
Ecsetek, festőhengerek, festékszóró pisztoly
Alapozáshoz, vagy krétafesték felviteléhez használhatunk ecsetet, festőhengert, vagy akár festékszóró pisztolyt is. Sok apró részekből álló, vagy cirádás bútorok esetén az ecset, vagy a gépi festés a legegyerűbb, míg nagyobb, összefüggő felületek esetén a festőhenger lehet nagy segítség a gyors és alapos munkához.Ecseteknél is érdemes több méretet beszerezni, egy kisebbet (25-30mm) és egy nagyobbat (40-50mm). Én szeretem a szintetikus, sűrű sörtéjű ecseteket, de próbáljátok ki a természetes szőrűt is, mert mindenkinek más lesz a tökéletes választás.
egy fontos irányelv van, hogy festésnél az ecset 1/3-ig mártjük bele az ecsetet a festékbe, nem kell jobban! tökéletesen lehet vele így is festeni.
A festőhengereknél a kisméretű szivacshengert szoktam használni, de bevallom én ecsetpárti vagyok, mert festék felhasználás szempontjából gazdaságosabbnak érzem. A hengerezésnél általában kitöltöm a festéket a hengertálcába, majd a bemártás után lehúzom a felesleget és utána megyek a festendő felületre. De ezt is próbáljátok ki, van aki ezt szereti, mert gyorsan lehet vele haladni.
Ha viasszal zárod a felületet, használhatsz egy sima pamut, vagy vászon – a lényeg, hogy szöszmentes legyen – anyagot a felvitelhez, vagy veszel egy viaszecsetet. Ez sűrű és picit bumszli kinézetű, de hagyon hasznos társ tud lenni annak ellenére, hogy elég drága…
És még mi kellhet...
Még pár eszközt szeretnék megemlíteni, ami segítheti munkánkat, vagy érdemes beszerezni:
– maszkolószalag
– Harzo T16 – hídképző alapozó
– gérvágó, szögkihúzó, szögbelövő, fűrész, kombinátfogó, pillanatszorító, véső
– alufólia – a festékes ecset beakarásához, kiszáradás ellen abban az esetben, ha rövid időn belül (1-2 óra) újra használjuk azt
– hullámpapír, vagy takarófólia
– faragasztó
– díszítéshez használt eszközökről és technikákról búvebben itt olvashatsz




Köszönöm, hogy elolvastad a cikket, köszönöm, ha megosztod az oldalt barátaiddal is.
Keresés az oldalon
További érdekességek
Alkossunk együtt!
A Dekoland-nál utánozhatatlan, kézzel készült, és minőségi alkotásokat találsz, amiket együtt is előállíthatunk egy workshopon: gyere és tölt el velünk egy vidám, kézműves napot, alkossunk együtt:)
Kapcsolat
Cím: 1185 Budapest, Semmelweis utca 15/B.
Telefon: +36 30 976 9935
Email cím: dekoland@dekoland.hu
Facebook: Dekoland01
Hírlevél feliratkozás
Ha szeretnél benézni a kulisszák mögé, és megtudni, hogy egy kidobásra szánt tárgy hogyan születik újjá és válik az otthonod díszévé? Esetleg egyedi ajándéktárgyat szeretnél adni szerettednek? Nincs más teendőd, mint feliratkozni a hírlevelemre. Minden feliratkozót megajándékozunk egy 1.000,- forint értékű kuponnal, melyet bármely workshopon való részvételkor felhasználhatsz. A kupont az e-mail címedre küldjük ki, és regisztrációnál a rajta szereplő egyedi kódot kell a megjegyzés rovatba beírni.